Tomori Pál Főiskola

 

Frenyó Zoltán, PhD
Tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, főiskolai tanár
Bölcsészettudományi Tanszék
Iroda: Budapest
Telefon: +361/362-1551
e-mail: frenyo(pont)zoltan(kukac)tpfk.hu

Fogadó óra: keddenként 11:00-13:00

 

 

Név: Dr. Frenyó Zoltán

Születési év: 1955

Tanulmányait az ELTE BTK történelem-filozófia szakán végezte. 1980-tól máig az MTA Filozófiai Intézetének kutatója. Korábban többek közt tíz évig tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (1994-2005), tíz éve jelenleg a Tomori Pál Főiskola tanára, ahol a filozófia legkülönbözőbb ágazatait tanítja. Főként kora-középkori és XX. századi filozófiatörténettel, a filozófiai rendszerek kérdésével, és újkori magyar eszmetörténettel foglalkozik. Eddig 10 kötete és 10 szerkesztett kötete jelent meg. Mintegy 150 tanulmányt jelentetett meg, s mintegy 150 tudományos előadást tartott. Filozófiai kandidátus, történettudományi PhD-doktor, számos tudományos társaság tagja, legutóbb idén a Szent István Tudományos Akadémia választotta tagjává.

 

Végzettség és szakképzettség:

  • egyetemi diploma
  • filozófus

 

Munkahely(ek), munkakör(ök):

  • Tomori Pál Főiskola
  • MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet
  • főiskolai tanár, tudományos főmunkatárs

 

Tudományos fokozat: a filozófiai tudomány kandidátusa, a történettudomány doktora (PhD)

Tudományos/művészeti akadémia cím/tagság: MTA köztestületi tag

Ösztöndíjak: -

Az eddigi oktatói tevékenység

  • Felsőoktatás:Nemzetközi Előkészítő Intézet, Budapesti Műszaki Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Zsigmond Király Főiskola, Tomori Pál Főiskola.
  • Oktatott tárgyak: Filozófia diszciplínái II., Filozófia diszciplínái IV., Filozófiatörténet, Filozófia, Gazdaságtörténet
  • Oktatásban eltöltött idő: 32 év
  • Oktatás idegen nyelven, külföldi intézményben: -

 

Az eddigi szakmai gyakorlat és eredményei:-

Az oktatott tárgy/tárgyak és az oktató szakmai/kutatási tevékenységének kapcsolata

  • az elmúlt 5 év szakmai, tudományos munkássága a szakterületen: -
  • az eddigi tudományos-szakmai életmű szempontjából legfontosabb 5 publikáció:
    • Kötetek
      • Az isteni és az emberi természetről. Görög egyházatyák művei, 1-2. köt. Atlantisz, Bp. 1994. Szerkesztés, bevezetés, jegyzetek.
      • Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek, 3. köt. AGAPÉ – Távlatok – Ottokár Püspök Alapítvány, Szeged-Székesfehérvár, 1997. Szerkesztés, jegyzetek. Társszerkesztő: Szabó Ferenc S. J.
      • Élő kereszténység. Prohászka Ottokár indexre került művei. Kairosz, Bp. 1998. Szerkesztés, utószó.
      • Orientations. Papers presented to the Conferences of Dutch and Hungarian Philosophers, 1986-1990. Ed. by Zoltán Frenyó – Ferenc L. Lendvai – Marcel F. Fresco – Paul van Tongeren. Shaker Publishing, Maastricht, 2000. Szerkesztés, könyvrészlet.
      • Egy magyar katolikus gondolkodó: Mihelics Vid életműve. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2002. 280 o.
      • Krisztológiai és antropológiai kérdések az ókeresztény gondolkodásban. Fejezetek a patrisztika történetéből. Jel Kiadó, Bp. 2002. 146 o.
      • „Tudom, kinek hittem.” Patrisztikus tanulmányok. Szerkesztés, előszó, tanulmány. L’Harmattan Kiadó, Bp. 2003. 256 o.
      • Prohászka Ottokár: Modern pünkösd. Válogatott írások. Szerkesztés, bevezetés, jegyzetek. Tinta Kiadó, Bp. 2005.
      • Jacques Maritain. Tanulmányok (Társszerző: Turgonyi Zoltán). L'Harmattan, Bp. 2006.
      • Kereszténység és filozófia. Tanulmányok. Kairosz, Bp. 2006. 348 o.
      • Filozófiai kultúra. Válogatott írások.. Tinta Kiadó, Bp. 2008. 460 o.
      • Hét szó a kereszten. Szent Gellért Kiadó, Bp. 2010. Szerkesztés, könyvrészletek.
      • Molnár Tamás eszmevilága. Barankovics István Alapítvány - Sapientia Szerzetesi Hittudomány Főiskola – Gondolat Könyvkiadó, Bp. 2010. Szerkesztés, előszó, könyvrészletek.
      • Ervin Gábor emlékezete – Ervin Gábor bölcseleti munkái. Fejezet a magyar neotomizmus történetéből. Szerkesztés, könyvrészlet. L’Harmattan Könyvkiadó, Bp. 2012.
      • Pauler Ákos filozófiája. Szerkesztés, könyvrészlet. MTA BTK, Bp. 2014.
      • A filozófia tankönyve. 480 o. Megjeleik: MTA, Bp. 2015.

 

Tudományos/szakmai közéleti tevékenység, nemzetközi szakmai kapcsolatok, elismerések: A Magyar Filozófiai Társaság, a Magyar Ókortudományi Társaság, az Aquinói Szent Tamás Társaság, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Magyar Patrisztikai Társaság, a Nemzeti Pedagógus Műhely, a Keresztény Pedagógus Társaság tagja.

Publikációs jegyzék:

https://m2.mtmt.hu/api/author/10009770

(2008-2014)

  • Kötetek
    • Pauler Ákos filozófiája. Szerkesztés és tanulmány: Pauler Ákos vallásfilozófiájának értelmezéséhez. MTA BTK Filozófiai Intézet – L’Harmattan Könyvkiadó, Bp. 2014. megjelenés alatt.
    • Ervin Gábor emlékezete – Ervin Gábor bölcseleti munkái. Fejezet a magyar neotomizmus történetéből. Szerkesztés és tanulmány: Ervin Gábor neotomista kultúr- és művészetfilozófiája. L’Harmattan Könyvkiadó, Bp. 2012. 87-98.
    • Molnár Tamás eszmevilága. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola – Barankovics István Alapítvány – Gondolat Könyvkiadó, Bp. 2010. Szerkesztés, könyvrészletek.
    • Filozófiai kultúra. Válogatott írások. Tinta Kiadó, Bp. 2008. 456 o.
  • Tanulmányok, cikkek
    • 2014
      • A hazugság megítélése Szent Ágoston gondolkodásában. Laczkó Sándor (szerk.): Lábjegyzet Platónhoz, 12. A hazugság. Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány – Magyar Filozófiai Társaság – SZTE BTK Filozófia Tanszék – Státus Kiadó, Szeged, 2014. 297-306.
      • A sírás és a nevetés filozófiája. In: Tompáné Dr. Daubner Katalin – Balázs Judit (szerk.): Mindennapi tudomány. Tudományos mozaik, 10. köt. Tomori Pál Főiskola, Kalocsa, 2013. 67-76.
        http://www.tpfk.hu/n1/letoltesek/tudomany_napja/2013TM.pdf
      • A keresztény szociális doktrína Mihelics Vid munkásságában. In: Zachar Péter (szerk.): Gazdaság, társadalom, hivatásrendiség a 20. századi Európában. L’Harmattan, Bp. 2013. 91-105.
      • Szent Ágoston pedagógiája. Vigilia, 2014. megjelenés alatt.
      • Weissmahr Béla theodiceájának helye a magyar katolikus gondolkodásban. In: Szombath Attila (szerk.): A szellem valósága. Weissmahr Béla jezsuita filozófus munkássága. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Bp. megjelenés alatt.
      • Saint Augustine on the foundation of morals and the reason of a normative ethics. Megjelenés alatt az „Is a universal morality possible?” című nemzetközi konferencia anyagát tartalmazó kötetben. Institute of Philosophy of the Hungarian Academy of Sciences, Budapest.
    • 2012
      • Prohászka Ottokár index-ügye egy évszázad távlatából. In: Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009-2012. A Székesfehérvári Egyházmegye Prohászka-konferenciáinak előadásai. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 2012. 142-152. = Valóság, 2012/1. 56-62.
      • Puskely Mária SSND (szerk.): Patrisztikus lexikon. Jel Kiadó, Bp. 2012. 440 o. Lektorálás és társszerzőség (Szócikkek: Apologéták, Apostoli atyák, Nemesziosz. 54-55.; 58.; 303-304.).
      • A keresztény filozófia mint „Nagy Elmélet” a „Caritas in Veritate” kezdetű enciklika tükrében. In: Bakos Gergely (szerk.): Korunk iránytűje. A Caritas in Veritate kezdetű enciklika jelentősége. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Bp. 2012. 57-64.
      • A filozófia háromszöge és Európa három gyökere. In: Daubner Katalin – Miklósné Zakar Andrea – Balázs Judit (szerk.): Régi dilemmák – új megoldások (Tudományos Mozaik, 9. köt.), Tomori Pál Főiskola, Kalocsa, 2012. I. köt. 111-125.
      • Prohászka Ottokár sokakkal állt harcban. Tarics Péter interjúja. Magyar Nemzet, 2012. július 4.
      • Pauler Ákosra emlékeztek. Badacsony, 2012. július. 4.
      • 24 ismeretterjesztő történelmi-egyháztörténeti-művelődéstörténeti cikk. (Alexandriai levél 19; 39 Gyorsételek és diéta Apiciustól 26 Plinius Secuncus a bithüniai keresztényekről 39 A vértanúk emlékezete 51 Megkeresztelkedtek a frankok 63 Összeesküvés a császár ellen 70 Ágoston püspök műve az Isten városáról 82 Kivégezték Boethiust 86 Ledöntve is kihajt 87 Kitört a thérai vulkán 91 Nehéz napok Szent Gallenben 101 Az orthodoxia vasárnapja 113 Bölcs Leó a magyarokról 119 Ne szülj fülön át 119 Hányszor nősülhet a császár? 129 Keresztes háborúra szólított fel a pápa 133-4 Hittisztítás tűzzel-vassal 135 Kettészakad a keresztény világ? 137 Terjednek Tamás, az Angyali Doktor tanai 139 Akik a hegyeket s a völgyeket szeretik 141 Készülődnek az Úr útjára 143 Megalakult a Jeruzsálemi Királyság 155 Kiváló lelkű férfiak 167 Megégették Husz Jánost! 175; 183.) In: Márton András (szerk.): SzemTanú. Történelem napilapstílusban. SzemTanú kiadó, Bp. 2012. 19-183.
    • 2011
      • A síró és a nevető filozófus. In: Bakos Gergely (szerk.): Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról. L’Harmattan Kiadó – Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2011. 47-57.
      • Prohászka Ottokár index-ügye egy évszázad távlatából. Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár.
      • A magyarországi Bergson-recepció tipológiájához. In: Szabó Ferenc (szerk.): Száz év után – Eszméletcsere. Bergson eszméinek hatása a XX. század spirituális megújulására. Budapest – JTMR, Távlatok – Faludi Ferenc Akadémia, 2011. 61-88.
      • „Mi dolgunk a világon?” Válasz a Vigilia körkérdésére. Vigilia, 2011/12. 912-914.
      • A konzervativizmus ismérvei. Magyar Nemzet, 2011. X. 21.
      • Kilátás a káoszból. Beszélgetés Frenyó Zoltán filozófussal. In: Elmer István (szerk.): Új Ember Kalendárium, 2012. Budapest, 2011. 75-76.
    • 2010
      • Molnár Tamás és Albert Camus. Nagyítás, II. évf. 8. sz. 2010. február 24. 22. o.
      • Prohászka Ottokár hitéleti és szociális tevékenysége. Vár, VI. évf. (2010.) 1. sz. 94-95.
      • Kereszténység és humanizmus. In: Frenyó Zoltán (szerk.): Molnár Tamás eszmevilága. 31-41.
      • Hitvita és kényszer Szent Ágoston antidonatista leveleiben. In: Gábor György – Vajda Mihály (szerk.): A lét hangoltsága. Typotex, Bp. 2010. 58-69.
      • Természet és emberi természet. Valóság, 2010/6. 40-46.
      • On the track of the European values. Notes et Documents, 2010/2.
      • A velünk élő egyházatyák. Sapientiana, 2010/2. 113.
    • 2009
      • A tulajdonjog kérdése Aquinói Szent Tamás tanításában, avagy a keresztény gazdaságetika érvénye. Cselényi I. – Hoppál K. B. – Kormos J. (szerk.): Aquinói Szent Tamás párbeszéde korunkkal. A 2006-2008. évi konferenciák előadásai. Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság, Bp. 2009. 157-177.
      • Szent Ágoston a hazugságról. Valóság, 2009/3. 10-23.
      • Prohászka Ottokár és a keresztény nemzeti újjászületés. Jel XXI/2. 2009. április. 37-40.
      • Fogalomharc és létharc. Valóság, 2009/8. 1-9.
      • Molnár Tamás eszmevilága. Új Ember, LXV. évf. 50. (3200.) sz. 2009. november 8. 6. o.
      • Prohászka püspök – mint magyar örökség. Új Ember, LXV. évf. 51-52. (3201-3202.) sz. 2009. december 20-27. 4. o.
      • Mihelics Vid. Lexikonszócikk. In: Pavan, Antonio (szerk.): Enciclopedia della persona nel XX. secolo. Edizioni Scientifiche Italiane, Napoli, 2009.
      • Szabó Ferenc. Lexikonszócikk. In: Pavan, Antonio (szerk.): Enciclopedia della persona nel XX. secolo. Edizioni Scientifiche Italiane, Napoli, 2009.
    • 2009
      • A bölcsesség szeretete. In: Görbe László (szerk.): A Szent Margit Gimnázium Évkönyve, Bp. 2008. 45-48.
  • Előadások
    • 2008
      • Haza a magasban. A nemzetpolitika nyomában. „Nemzet és nevelés” c. konferencia, NPM. Szent Imre Gimnázium, 2008. február 22.
      • Az „Aeterni Patris”-tól a „Fides et Ratio”-ig. A keresztény filozófia fogalma és lehetősége. Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság, 2008. március 8.
      • Mihelics Vid vallásfilozófiai gondolatvilága. Adalékok az 1960-as évek magyar katolikus gondolkodásához. Előadás a Magyar Vallástudományi Társaság és az MTA Néprajzi Intézetének Etnológiai Műhelye által „A magyar vallástudomány története” címmel megrendezett konferenciáján. Magyar Néprajzi Intézet, Bp. Országház u. 30. 2008. V. 15.
      • Hitvita és kényszer Szent Ágoston antidonatista leveleiben. Orthodoxia és heterodoxia az egyházatyák korában. A Magyar Patrisztikai Társaság VIII. Konferenciája. Kecskemét, 2008. június 27.
      • Prohászka Ottokár és a keresztény nemzeti újjászületés. Jubileumi tudományos konferencia Prohászka Ottokár születésének 150. évfordulója tiszteletére. Székesfehérvár, 2008. X. 11.
      • „A két Prohászka”. Szabó Ferenccel és Frenyó Zoltánnal beszélget Békés Márton. Hír Tv, Ősök tere. 2008. X. 28. 18.28., 22.05., X. 29. 11.30., X. 31. 19.30.
        http://mno.hu/osoktere_archivum/8222a_ket_prohaszka8221_-_osok_tere_video-5266
      • Természet és emberi természet. A tudomány az élhető Földért. Konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére. Tomori Pál Főiskola, Kalocsa, 2008. XI. 27.
    • 2009
      • Szent Ágoston időfelfogása és a fizika időfogalmai. MTA Filozófiai Kutatóintézete, Bp. 2009. február 9.
      • Fogalomharc és létharc. A Nemzeti Pedagógus Műhely Konferenciája. Bp. 2009. február 27.
      • Humanizmus és kereszténység. „Molnár Tamás eszmevilága” című konferencia az MTA, a PPKE és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola szervezésében. Bp. 2009. október 16.
      • A Prohászka-kutatás újabb eredményeiről. Székesfehérvár, 2009. október 10.
      • Molnár Tamás eszmevilága. Katolikus Rádió, 2009. december 6.
      • Prohászka Ottokár hitéleti és szociális tevékenysége. MTA Díszterme, Bp. 2009. dec. 19.
    • 2010
      • Az államférfi. A Nemzeti Pedagógus Műhely / Mut Zur Ethik Munkacsoport konferenciája, Bp. 2010. február 21.
      • A síró és a nevető filozófus. „Teória és praxis között, avagy a filozófia gyakorlati arcáról” című konferencia, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Bp. 2010. március 26.
      • Interjú. Magyar Nemzet, 2010. január 11.
      • Szent Ágoston jelelmélete és hermeneutikája. Vallásszemiotikai konferencia, Zsigmond Király Főiskola, 2010. V. 28.
      • A történelem filozófiájáról. „Napok, évek, századok” rovat, Duna TV, 2010. október 19.
      • A keresztény filozófia mint „Nagy Elmélet” a Caritas in Veritate kezdetű enciklika tükrében. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 2010. november 19.
      • Korunk látlelete Molnár Tamás filozófiájában. Százhalombatta, 2010. december 9.
      • Számvetés. Sidney-i Magyar Rádió, 2010. XII. 26.
    • 2011
      • Esztétika a posztmodern korában. „E fiúkért valaki felelős.” A Nemzeti Pedagógus Műhely – Mut zur Ethik Munkacsoport nemzetközi konferenciája. Bp. Szent Imre Gimnázium, 2011. február
      • Az index-ügy egy évszázad távlatából. Prohászka Ottokár-Konferencia. Központi Papnevelő Intézet, Bp. 2011. április 2.
      • A magyarországi Bergson-recepció tipológiájához. Eszméletcsere. Konferencia Henri Bergson és Dienes Valéria munkásságáról. Párbeszéd Háza, Budapest, 2011. május 25.
      • A segítség filozófiája. Bp. XXII. ker. KÉSZ. 2011. jún. 16.
    • 2012
      • Ervin Gábor neotomista kultúr- és művészetfilozófiája. Ervin Gábor emlékezete. Konferencia. ELTE BTK Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszék. Bp. 2012. I. 27.
      • Weissmahr Béla theodiceájának helye a magyar katolikus gondolkodásban. A szellem valósága. Emlékkonferencia Weissmahr Béla jezsuita filozófus munkásságáról. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Bp. 2012. május. 17.
      • A filozófia háromszöge és Európa három gyökere. Promontor TV, 2012. november 8.
      • A filozófia háromszöge és Európa három gyökere. Régi dilemmák – új megoldások. Konferencia a Magyar Tudomány Ünnepén. Tomori Pál Főiskola, Budapest, 2012. november 26.
    • 2013
      • Pauler Ákos vallásfilozófiájának értelmezéséhez. ELTE JÁK, Bp. 2013. április 12.
      • Szent Ágoston pedagógiája. Gravissimum educationis momentum. Apor Vilmos Főiskola, Vác, 2013. ápr. 26.
      • Szent Ágoston a hazugságról. „Lábjegyzetek Platónhoz”-Konferencia, Szeged, 2013. máj. 16.
      • Prohászka Ottokár szellemi öröksége. Törökbálint, Művelődési Ház, máj. 24. 18h.
      • A keresztény szociális doktrína Mihelics Vid munkásságában. Előadás a „Gazdaság, társadalom, hivatásrendiség a XX. századi Európában” című nemzetközi konferencián. Kodolányi János Főiskola, Bp. 2013. október 11.
      • A sírás és a nevetés filozófiája. Előadás a Tudomány Napja Konferencián, Tomori Pál Főiskola, 2013. nov. 26.
    • 2014
      • Saint Augustine on the foundation of morals and the reason of a normative ethics. Előadás az „Is a Universal Morality Possible?” című nemzetközi konferencián. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2014. május 8.